Olyan faluban élünk,

Olyan faluban élünk,
ahol hajdan színjátszókör működött. Nem is akármilyen, hiszen még Moliere darabot is játszottak. A környező falvak idősei még néhány éve is emlegették Dandin Gyurit,

ahol hajdan azzal büszkélkedhettünk, hogy a Népművészet Mestere címmel kitüntetett Tehel Trió játszott a bálokon, lakodalmakban,

ahol hajdan a moziért csak a faluházig kellett sétálni. Igaz nem pattogatott kukoricás, plázás élmény volt ez, mégis valami több. Borbás Kálmán bácsi helyezte fel a tekercseket a vetítőben egymás után, és a sorokban csupa haver ült,

ahol hajdan a búcsú hétfőig tartott,

ahol hajdan a gyereknap nem arról szólt, mit és milyen fellépőt tudunk megfizetni, hanem a család apraja-nagyja részt vett az előkészítésben - szorgos nagymamák lángost sütöttek, a fiúk tábortüzet raktak... - Nem az ugrálóvár, hanem a versenyek, foci, az esti közös szalonnasütés, gitározás, éneklés volt a fő attrakció. Nem fogyasztók, hanem résztvevők voltunk. Azt mondod, mikor volt az már? Nem is olyan rég. Samu még vitte a gitárját fel a Csapásra,

ahol hajdan vasárnap délután a családok beugrottak a faluba egy fagyira,

ahol szombatonként a sör mellett dartsozni és biliárdozni lehetett,

ahol hajdan lelkes emberek bocsa pályát építettek és a sport segítségével bejárták Magyarországot és külföldet,

ahol hajdan a falunapra hazajöttek a gyerekek és az unokák,

ahol hajdan kiállításokat nyitottunk meg az iskolában és a faluházban,

ahol hajdan alapfokú művészeti iskola működött,

ahol hajdan harmonika oktatás volt,

ahol hajdan a Wildrose asszonyai népszerűsítették és mentették az utókornak a lókúti dalokat,

ahol hajdan ...

De mi nem hajdan élünk, hanem most.
Nem kellene újra gondolnunk a dolgokat?